A jó pap holtig tanul - figyelmeztet a népi közmondás, amely napjainkban igazán érvényes, hiszen az élethosszig tartó tanulás immár alapvetõ követelmény a versenyre épülõ világunkban. Meg tud-e felelni ennek a korosodó, munkahelyén talán már évtizedek óta változatlan feladatokat ellátó vagy éppen munkát keresõ ember?
Bár régi a mondás, a társadalom sokáig az ellenkezõjét díjazta: tartotta magát az a nézet, hogyha valaki az iskoláit elvégezte, szakmát vagy fõleg diplomát szerzett, az már "befejezett ember".
Ezek az elméletek tévedésen alapultak, mert úgy fogták fel, hogy a testi-lelki érettséggel az egyén fejlõdése befejezõdik, mert a fejlõdést az éréssel azonosították. A késõbbi tudományos kutatások azonban nem igazolták e nézeteket.
A múlt század elsõ éveinek rendkívül gyors társadalmi, gazdasági fejlõdése volt a gyakorlati cáfolata a korábbi elméletnek. Új szakmák, sõt: egész iparágak sora jött létre. Évszázada például a távközlés - a távíró- és morze gépekkel - igényelt teljesen új ismeretekkel rendelkezõ szakembereket. A távközlés korábbi gyakorlatát ismerõk átképzése során kiderült, hogy a javarészt 30-40 éves alkalmazottak gyorsan és sikeresen sajátították el az új technikával járó tudnivalókat. A további tapasztalatok pedig nemcsak azt bizonyították, hogy a felnõttek képesek a tanulásra,hanem azt is, hogy adott esetben a felnõttek jobb hatásfokkal tanultak, mint a 14-18 éves fiatalok.
A tanulás persze többnyire fáradságos folyamat, ezért az ösztönzés hatását nem lehet eléggé becsülni. Az érdeklõdés csak alap a tanulás vállalásához, fontos érdekek - a magasabb bér elérése, vagy éppen a lemaradástól való félelem, a munkahely elvesztésének veszélye, netán megtörténte - is arra késztetnek, hogy megújítsuk tudásunkat. Az "Á, öreg vagyok én már a tanuláshoz!" jellegû tiltakozás csak kibúvó, ügyetlen magyarázat a szellemi restségre, hiszen tudományos tény, hogy agyunk képes új ismeretek tömegének befogadására idõsebb életkorban is, tehát tudunk életünk delén, sõt, azon túl is eredményesen tanulni. Hozzátéve, hogy a biológiai lehetõség erre adott, hiszen agyunknak csupán tíz százalékát vesszük igénybe, azaz "szabad kapacitás" jócskán áll rendelkezésünkre.
Felgyorsult korunkban folyamatosan lépnek be új iparágak, szakmák a gazdaság vérkeringésébe, s még új tudományágak is keletkeznek. A mûszaki-technikai haladás révén egy adott szakmában is állandósulhat a változás, amelyekkel az érintetteknek lépést kell tartaniuk. Az pedig nem megy másként, mint az ismeretek folyamatos gyarapításával, tehát tanulással, képzéssel. Számítani kell, hogy bizonyos iparágak, szakmák elavulnak,ezzel szükségszerûen új szakmák jönnek létre, s ez sokaktól pályaváltoztatást, pályamódosítást, új szakma megtanulását követeli. Életünk során többször is, így hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy az egyszer megszerzett tudást nem elég karbantartani, netán frissíteni, készen kell állnunk az átképzésekkel, új szakmák megtanulásával járó terhek elviselésére, ha nem akarunk hátrányba kerülni a munkahelyekért folyó versenyben. A fejlett országokban nem ritka, hogy az emberek 4-5 szakmát is kitanulnak életük folyamán.
Új követelményeket támaszt a magyar munkavállalók elé hazánk uniós tagsága is, hiszen az európai közösség tagjaként immár késedelem nélkül kapcsolódunk be azokba a világgazdasági, technikai folyamatokba, amelyek a legfejlettebb országok gazdaságát lendítik elõre. Az országhatárok átjárhatósága pedig megnövelte a munkaerõ mobilitását, ami nyelvtudást igényel, hiszen Hegyeshalom után már csak kevesen értik a szavunkat.
A tanulást az érdekünk is ösztönzi. Az ember ugyanis praktikusan gondolkodik, olyasmivel foglalkozik, aminek gyakorlati hasznát, szükségszerûségét felismeri. A felnõttek tanulásában az önképzés, egyéni tanulás mellett az intézményes iskolai oktatás is jelentõs szerepet tölt be, nemcsak a végzettséget igazoló papír miatt, hanem abból a szempontból is, hogy alapot szolgáltasson az önálló tanuláshoz, az ismeretek állandó gyarapításához.
Magyarországon az iskolarendszerû képzésben résztvevõ felnõttek száma megközelíti az egymilliót. Az intézményes felnõttoktatás különbözõ szinteken történik: a felsõfokú képzésben a továbbtanulók több mint 40 százaléka, 416 ezer ember vesz részt, a középiskolákban még több, 443 ezer a felnõtt diák, akik sokféle intézményben tanulnak, beleértve a szakmai jellegûeket is. (Választásukban nyilván munkahelyük követelményei játsszák a fõszerepet). A továbbtanulók kisebb, de fontos csoportja az a 128 ezer fõ, akik felnõttként akarják az általános iskolát befejezni, s ezzel kilépni a teljesen képzetlen, tanulatlan munkaerõk körébõl.
E sajátos tény az iskolák szerepének speciális jellegét, a tanárok szemléletének, a tanítás gyakorlatának és a módszereinek megújítását is igényli. Ahhoz, hogy a szükséges elmozdulás bekövetkezzék, négy feltétel szükséges. Elõször: az iskolában egyszerre legyen cél és feladat a tanulási képesség fejlesztése. Másodszor: az oktatás a mûveltségi alapot fejlessze, amire késõbb építeni lehet. További feltétel, hogy az egyén a tanulást pozitív cselekményként értékelje. Végül elkötelezettség és elszántság, határozottság is szükséges a tanuláshoz. Mindehhez az iskolai munkában nem nélkülözhetõ a pedagógus részérõl a modern pedagógiai, pszichológiai megközelítés. Így válhat a tanulás értelmes - gyorsan megtérülõ - befektetéssé, ami egyúttal ösztönzést adhat az ismeretek további bõvítéséhez, az élethosszig tartó tanuláshoz.
